Hát mi Őket imádtuk.
Nem is kívánjuk jobban taglalni, egyszerűen szerettünk Velük beszélgetni, fotózni, az időt együtt tölteni. Találkoztunk Veszprémben, még 2014-ben egy megbeszélésen, majd télen a havazásos jegyesfotózáson. Amit előre megbeszéltünk, hogy szeretnénk fotózkodni ha esik a hó…majdnem nem jött össze.
Őszintén szólva mi bírjuk az ilyen extrém helyszíneket, így sosincs kifogásunk ellene, ha ilyen helyszíneken akarnak fotózkodni. Még valamikor nyáron meg is kérdezte tőlünk egy ismerős, hogy direkt visszük mindig ilyen helyre a párokat?! (akkor éppen a hajnali fotózásról volt szó). A válaszunk: nem. A párok szeretnének ilyen képeket.
Azóta is Feri kedvence a havas jegyesfotók, Kingáé pedig a Balaton-parti kreatív képek. Jól felosztották maguk között. A kreatív fotózáson az is nagyon jó volt, hogy az esküvő előtti pénteken délután készítettük el a képeket. A hangulat annyira jó volt, Kinga annyira kinyílt, nevetett, élvezte, hogy mi csak nyomtuk a gépet, Ő meg pörgött…imádnivaló volt.
Elöljáróban még annyit elmondanánk, hogy az elmúlt év egyik szívcsücsök esküvője volt számunkra, alig tudtunk válogatni a képek között, hogy mit tegyünk ebbe az albumba. De inkább nézzétek meg…s ha több esküvői képben szeretnétek gyönyörködni, csak katt ide.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: